|
Témaindító hozzászólás
|
2012.04.01. 12:22 - |
|
|
Innen nyilnak a szobák a folyosó végén van a lépcsőház honnan az udvarra vagy a nappaliba lehet lejutni.
|
|
[4-1]
 Hirtelen egy ajtó nyílásának zajára lettem figylmes, és már fordultam meg, mikor hangosan visitva valaki a nyakamba ugrott. Ijedten rezzentem össze és kétségbeesett grimaszt vágtam, a másodperc töredékéig, amig nem esett le hogy aki a fölre terített az maga Sophie. A két lány hangosan felnevetett, mire én is elnevettem magam de az adrenalintól még mindíg gyorsan dobogott a szívem. Sophie leszállt rólam, és a kezét nyujtotta felém. Megfogtam a kezét és Samre néztem, de még nem keltem fel a földről.
- A barátnőd csiklandós, hugi? - kérdeztem, és játékos gonosz vigyorral felkeltem a földről.
- Nagyon csiklandós! - árulta el Sam még mindíg nevetve, én meg hirtelen Sophie bordái felé nyúltam, hogy megkínozzam, de ő felvette a nyúlcipőt, és szélsebesen távolodótt tőlem.
- Gyere csak vissza!! - kiáltottam nevetve, és olyan gyorsan sprinteltem utánna, ahogy tudtam, és lassan de egyre jobban behoztam a lemaradást. Mikor utolértem átkaroltam a derekát, mellette oldalazva becsusztam, hogy ne essek pofára, és hogy a hirtelen lendületvesztéstől elesni próbáló Sophiet is meg tudjam fogni.
Hangosan nevetve néztem, ahogy egy pillanatra ijedt arcot vág az esés lehetősége miatt. További reakciókra nem hagytam időt neki, gyorsan nyomkodtam az oldalába az ujjaim, persze nem olyan erősen hogy fájjon neki. Vigyorogva, nevetve néztem Sophie arcát, testét, és egy pillanatra nagyot dobbant a szívem. |
 Csak azt hallottam,hogy Sam elrohan valamerre,meg mintha beszélt volna,de hogy mit... Mivel volt egy kis időm,így körbenéztem. Sötét volt,csak az ajtó felől szűrődött be egy kis fény,ami annyira volt elég,hogy pont ne menjek neki semminek. Zsúfolt volt,ahogyan egy raktár,de szépen megvolt mindennek a helye.
Már hallottam,ahogy Samék közelednek,és Sam valami olyasmit magyarázott Shanenek,hogy engem elragadott...valami,és soha többet nem kerülök elő. Hát,én azért szeretnék...
Pontosan nem tudtam,hol vannak,de úgy számítottam,hogy az ajtó előtt lehetnek valahol.Próba szerencse alapon,hiszen maximum fejbetalálom szegény samet,megragadtam a kilincset,és kinyitottam. Shane háttal állt nekem,de a zajra megfordult,viszont én addigra már ráugrotam,éselterültünk a földön.
-Shaneeeeeeeeeeeee! - visítottam közben,de nem bírtam ki,elnevettem magam. Ezt csak fokozta az,amikor megláttam,hogy Shane milyen fejet vág,és hogy Sam is a hasát fogva röhög. Nevetve lemásztam szegény Shaneről,majd a kezemet nyújtottam,hogy felsegítsem.
-Úristen...! Látnod kéne az arcodat,hatalmas! |
 - Oké! - kuncogtam gonoszul, majd mikor Sophie becsukta az ajtót maga után, megráztam a fejem, hogy abbahagyjam a vigyorgást, kicsit felborzoltam a hajam, és hatalmas tempóban rohantam a bátyám szobája felé. Dörömböltem az ajtaján, és kiabáltam a nevét míg ő ki nem nyitotta az ajtót, biztosra vettem, hogy majdnem elaludt, mejt nagyon aranyos álmos fejjel, összeborzolt hajjal álldogált a küszöbön.
- Shane!! Hála istennek hogy itt tqalállak, baj van! Segíts! Kérlek! - hadartam zihálva és megfogtam a könyökét, hogy húzzam ki a szobából.
- Mi.. Sam.. mond el, hogy mi bajod... - dörmögte álmosan, de azért követett, és becsukta maga után a szobája ajtaját.
- Sophieval körbenéztünk a házban, tudod, hogy mi változott, de egyszercsak eltűnt mögülem, és csak a sikoltozását hallottam, és nem tudtam merre van, és rohantam érted, biztosan bajba került!!! - mondtam, meggyőzően a szemébe.
Először azt sem fogtam fel, hogy hol vagyok, de aztán amikor lassan összeállt a kép nyugtalanul turtam a hajamba. Mi történhetett a Sophieval?
- Mutasd az utat... - mondtam röviden, és sietős léptekkel követtem a hugomat, aki különösen ijedtnek tűnt, láttam rajta hogy pánikba eset.
- Beszakadt aladta valahol a padló? Régi ez a ház... - találgattam, Sam meg rázta a fejét.
- Nem, a házat felújitották még tavaly! De máskor is volt ilyen... Emberek néha eltűnnek, valami elragadja őket, és soha többé nem látja őket senki! Shane találjuk meg Sophiet kérlek!!! - hadarta Sam én meg kicsit furcsálltam a sztoriját, de a mai után nem biztos hogy csodálkoznék is rajta ha igaz lenne. Gyorsítottam a lépteimen.
- Sophie!! - szólongattam a lányt hangosan. |
|
|
Innen nyilnak a szobák a folyosó végén van a lépcsőház honnan az udvarra vagy a nappaliba lehet lejutni.
|
|
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hirtelen egy ajtó nyílásának zajára lettem figylmes, és már fordultam meg, mikor hangosan visitva valaki a nyakamba ugrott. Ijedten rezzentem össze és kétségbeesett grimaszt vágtam, a másodperc töredékéig, amig nem esett le hogy aki a fölre terített az maga Sophie. A két lány hangosan felnevetett, mire én is elnevettem magam de az adrenalintól még mindíg gyorsan dobogott a szívem. Sophie leszállt rólam, és a kezét nyujtotta felém. Megfogtam a kezét és Samre néztem, de még nem keltem fel a földről.
Csak azt hallottam,hogy Sam elrohan valamerre,meg mintha beszélt volna,de hogy mit... Mivel volt egy kis időm,így körbenéztem. Sötét volt,csak az ajtó felől szűrődött be egy kis fény,ami annyira volt elég,hogy pont ne menjek neki semminek. Zsúfolt volt,ahogyan egy raktár,de szépen megvolt mindennek a helye.
- Oké! - kuncogtam gonoszul, majd mikor Sophie becsukta az ajtót maga után, megráztam a fejem, hogy abbahagyjam a vigyorgást, kicsit felborzoltam a hajam, és hatalmas tempóban rohantam a bátyám szobája felé. Dörömböltem az ajtaján, és kiabáltam a nevét míg ő ki nem nyitotta az ajtót, biztosra vettem, hogy majdnem elaludt, mejt nagyon aranyos álmos fejjel, összeborzolt hajjal álldogált a küszöbön.