|
Témaindító hozzászólás
|
2011.01.24. 20:50 - |
|
|
Az "elhagyott falu" tulajdonképpen Aurora egyik régi negyede, de senki nem él azon a részen és már egy kicsi erdőrész választja el a várostól.
|
|
[5-1]
 *Amikor Chad hangját hallottam, felpattantam, éspróbáltam olyan hangosan kiabálni ahogy tudtam d e csak egy halk igen sikeredett. Nem bírtam a köhögést, és a fuldoklást abbahagyni. A falnak támaszkodva lecsusztam a földre. Aztán főleg csak arra emlékeztem, hogy kint vagyunk, és hogy Chad ölelget. Megkönnyebülve öleltem vissza, és kezdtem jobban lenni, a friss levegőtől. Chad kérdésére nem feleltem, én sem akartam elhinni ami megtörtént. *-Úristen jól vagy?-*hallottam Stacy hangját. Chad elengedett, én meg hátranéztem, mindhárom lány ott állt. Stacy kérdésére, csak megráztam a fejem, és nagyonhörgős köhögés hagyta el a torkomat, mire Shelley nevetése hangzott fel. Chad megindult Shelley felé, de Stacy meg Selma, teljes testsúlyukat és erejüket bevetve épphogy megállásra bírták. Dühösen Shelleyhez léptem, és lendületből egy akkora pofont basztam le neki hogy elvesztette az egyesúlyát lépett oldalra kettőt, és a földre ült. Tipikus kárörvendő mosoly ült ki az arcába, és valami más volt a szemében, kiégett belül az a Shelley akit ismertem, és most csak valami eszelős szürkeséget láttam. Odaléptem hozzá, megragadtam a medálját és letéptem a nyakából. Az ezüst lánc az első rántásra engedett, de láttam Shelley arcán hogy ez nem lehetett kellemes. *~Nem tartozol közénk...~*gondoltam, de nem mondtam ki. Nem akartam elhinni. Felállt, sóhajtott egyet, és halvány mosoly ült ki a szájára. Hátráltam, és a tenyeremben lévő nyakláncra néztem. Pontos másolata volt az enyémnak, csak úgy mint Stacyének és Selmáénak. Közben Stacy és Selma közrefogta Shelleyt, akin nem úgy tűnt mintha bármi is érdekelné, csak magában jót mosolygott.*-Nembaj, egyszer befejezem.-*mondta, és végigfutott a hátamon a hideg, és hátráltam még egy lépést. Hátrafordultam és a tekintetemmel Chadet kerestem de ő pár méterre tőlünk telefonált. Stacre, és Selmára néztem, akik nem értettek semmit, csak annyit tudtak, hogy Shelleyre vigyázni kell. Egyre jobban hasogatott a fejem, úgyhogy hátráltam pár lépést de a földre ültem, a fűbe. Chad jött oda hozzám, és eőször elenségesen tekintett Shelley felé, aztán letérdelt mellém, és megint megölelt.*-Jobban vagy szivem?-*kérdezte, én meg sóhajtottam egyet.*-Fizikailag jobban.-*mosolyogtam Chadre, és közben még mindíg Shelley medálját szorongattam.*-Köszönöm hogy kihoztál. Szeretlek.-*mire ő a lehengerlő mosolyával válszolt, én meg megcsókoltam.* |
 *Már kezdett minket aggasztani az, hogy hol vannak a lányok, nekem csak Sonny, így hazafele nem az istálló felé vezető úton mentünk, hanem egy másikon és őket kerestük. Hirtelen egy erdőbe értünk, ott vagy 15 percig botorkártunk, aztán én nekimentem valakinek vagy valaminek. Shelley volt az, háttal ált nekem, arcán elégedett és gonosz mosoly ült. Furának találtam, de azért megkérdeztem tőle, azt amit akartam.* - Szia. Hol van Sonny? - *kérdeztem és próbáltam nem bunkó lenni. Shelley csak ördögien mosolygott egy pillanatig, majd azt mondta:* - Már régen hallottam a hangját, úgyhogy lehet, hogy már egy másik helyen. - *mondta kicsit halkan, én meg felvontam a szemöldököm, de aztán minden lepergett előttem, kezdtem érteni, így futásból elindultam és Sonnyhoz tartottam, bár fogalmam sem volt hol lehet, de azt tudtam, hogy valahol itt. Hamarosan kiértem az erdőből és kitisztult a kilátás, és egy kis faluféleséget láttam meg. Megálltam egy pillanatra és szétnéztem. Kicsit füst szagot éreztem és láttam, hogy már az épületek is régiek. Megint futni kezdtem és bementem az épületbe. Már mindenhol jártam, elég kísérteties hely volt és sötét, de nem törődtem vele, tudtam, hogy Sonny bajban van és, hogy sűrgősen segítenem kell neki. Az orromra hallgattam (xD) és arrafele mentem, ahol a füstszagot éreztem. Egy asztalt láttam meg egy faajtó előtt. Odamentem és Sonny nevét kiabáltam.* - SONNY! SONNY! ITT VAGY? - *kérdeztem és köhögni kezdtem a füst miatt. Hallottam Sonny halk igen válaszát, tudtam, hogy fulladozik, így elrúgtam onnan az asztalt és berúgtam az ajtót. Kétségbeesetten körülnéztem, de nem kellett sokáig, mert rögtön megláttam az én drága Sonnymat. Kétségbeesetten, köhögve próbált rámnézni, már alig vot ereje, fulladozott.* -Sonny! - *mondtam, odamentem hozzá és óvatosan felemeltem, majd gyorsan kifutottam vele a szobából és az épületből, majd kint megpróbáltam letenni, de ő alig tudott lábra állt így tartottam.* - Jól vagy kicsim? Mit művelt veled az a hülye, pszihopata, ribanc? - *kérdeztem aggódva és káromkodva, majd szorosan átöleltem.* |
*Jót beszélgettünk Shelleyvel a "romos házak" felé, ahogy ő emlegette. Nagyon jól éreztem magam mellette, olyan volt mint régen, nem éreztem rajta, hogy meg lenne bántva , úgyhogy fel sem hoztam a Chades témát.*-Amugy a házakban is bent voltál vagy csak körülötte?-*kérdeztem, és reméltem hogy bent volt a házakban, hiszen annyira érdekeltek a régi dolgok, alig vártam hogy lássam ezeket az épületeket belülről. Miután átverekedtük magunkat a kis erdőrészen, szinte minden kitisztult és a kis falu látványa tárult elénk. A fau mogott csak néhány sziklát láttam, biztos voltam benne hogy ott már azóceán van. A házakat elég régen ujjíthatták fel utoljára, mert már lemállott a vakolat, és gerendákkal voltak a falak kívülről megtámasztva, volt olyan ház amről olyan érzésem volt, hogy ráfújok és összeomlik.*-Hát bent is voltam párban, az egyik félreeső utcában egész érdekesnek tűntek a házak nem is féltem annyira hogy rámszakad ugyhogy azokba bementem.*-mondta Shelley halvány mosollyal, én meg bólintottam.*-Kezdjük ott, aztán egyre haladjunk kifelé.-* ajánlottam fel. Azért volt ez a stratégiám, mert már nagyon be akartam nézni azokbaa a házakba. Miközben sétáltunk végig a macskaköves utcákon, láttam hogy sok ház nem csak össze volt omolva hanem le is volt égve. Biztosan csődben volt a város e negyede, és akik benne étek, vagy meghaltak bent, vagy nem volt pénzük újjáépíteni az otthonukat. Végre valahára odaértünk a házhoz, és én boldogan léptem be, és kicsit furcsa dohos szagot éreztem, de hát ez persze természetes volt, bár valahonnan ismerős is. Shelleyre néztem, hátha további instrukciókat kapok, a telefon lehetséges hollétéről.*-Te kezd ott én meg a másik helyiségben.-*mutatott Shelley hogy merre menjek, én meg csak elvigyorodtam, és elindultam a szobába. Törött régi fa bútorok voltak bent. Letérdeltem a földre hogy benézzek az egyik szekrényelem alá. Beletenyereltem valami szutyokba, A számít húzva megnéztem a kezem. Hirtelen sistergést hallottam majd ajtócsapódást. A szoba ajtaja csapódott be. Hátranéztem, és megállt bennem az ütő. Az egyik sarokban tűz keletkezett és nagyon gyorsan terjedt, rájöttem, hogy ez az ismerős szag és a folyadék a kezemen nem más mint gázolaj.*-SHELLEY!-*kiáltottam. A tűz volt a legnagyobb félelmem, talán nem volt semmi ami felért volna a pyrofóbiámhoz. Arra gondoltam hogy Shelley biztosan rágyujtott, és mivel gázolaj volt az épüetben az gyulladt meg. Csak a bezárult ajtót nem értem.*-Engedj ki!! Rámzárult az ajtó!!-*mondtam, mire dobbanást hallottam kívülről.*-Nem tehetem szívem.-*mondta nyugodtan, én meg alig értettem a szavait a pánik miatt.*-Miért nem?-* Vertem rá egyet az ajtóba, és próbáltam lenyugodni ám a füst szagától és az egyre emelkedő hőmérdéklettől nehezen ment. *
-Valamit megszereztél amit én akartam, és emlékszel, még régen beszéltünk, hogy ami a másiké az után nem nyúlunk, és te megszegted ezt. Mindent megszegtél!-*mondta, én nekem meg pörgött az agyam.*-Nemértem miről beszélsz!!-*mondtam hangosan, és újra belerugtam az ajtóba.*- Hát Chadről beszélek...-*mondta olyan halkan hogy alig értettem. Lefagyott az agyam, hirtelen minden régebbi és uj élmény értelmet nyert.*-Shelley!!! Eressz ki!!-mondtam mérgesen mire felnevetett.*-Sajnálom nem megy. Szia Sonny.-*mondta és hiába dörömböltem az ajtón nem érkezett válasz. A szobából nyílt egy ablak de az túl kicsi volt ahhoz hogy kiférjek rajta, és már lehetőség eszembe sem jutott.*-SHELLEYY!!-*kiabáltam, és könnyek gyűltek a szemembe. A füst kaparta a torkomat, és fel le rohagásztam, mármint azon a területen ahová nem értek el a lángok. Alig kaptam levegőt, de újbó nekimentem az ajtónak és a vállammal, lemdületből a teljes súlyomat bevetve nekimentem. Hiába volt régi a ház, az erős faajtó csak nem akart engedni. Miközben prróbáltam kitörni mint valami állat, összeálltak a fejemben a dolgok. Shelley vágta el a hevederem, és egész délelőtt ezen dolgozott. Újra az ajtónak rugaszkodtam, és elkeseredve csúsztam le a földre, ahol ugyan mégjobban nem kaptam levegőt, úgyhogy feltoltam magam a földről. Hirtelen a telefonomért kaptam, mert rezgett a zsebemben, akkor jutott csak eszembe hogy hívjak segítséget. Köhögve elővettem a mobilt, és megnyitottam az üzenetet. Chadtől jött, és csak az ált benne hogy " Minden oké?". Megnyomtam a zöld gombot, kicsöngött, de aztán minden elnémült. A telefonom kikapcsolt. Dühömben a falhoz vágtam a telefont. Csak akkor jutott eszembe hogy nem bírja a forróságot. köhögni kezdtem, és térdre estem, a telefonomat tapintottamm, úgyhogy fevettem, és újból nekimentem az ajtónak, de már korántsem ment olyan energiával. A lángok kezdték teljesen ellepni a szobát, már csak az ajtónál és attól jobbra nem volt tűz, mert éghető anyag sem nagyon volt rajtam kívül. Próbáltam Shelley nevét kiabálni de nem jött ki hang a torkomon, és a füsttől már alig voltam magamnál.* |
|
|
Az "elhagyott falu" tulajdonképpen Aurora egyik régi negyede, de senki nem él azon a részen és már egy kicsi erdőrész választja el a várostól.
|
|
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Már kezdett minket aggasztani az, hogy hol vannak a lányok, nekem csak Sonny, így hazafele nem az istálló felé vezető úton mentünk, hanem egy másikon és őket kerestük. Hirtelen egy erdőbe értünk, ott vagy 15 percig botorkártunk, aztán én nekimentem valakinek vagy valaminek. Shelley volt az, háttal ált nekem, arcán elégedett és gonosz mosoly ült. Furának találtam, de azért megkérdeztem tőle, azt amit akartam.* - Szia. Hol van Sonny? - *kérdeztem és próbáltam nem bunkó lenni. Shelley csak ördögien mosolygott egy pillanatig, majd azt mondta:* - Már régen hallottam a hangját, úgyhogy lehet, hogy már egy másik helyen. - *mondta kicsit halkan, én meg felvontam a szemöldököm, de aztán minden lepergett előttem, kezdtem érteni, így futásból elindultam és Sonnyhoz tartottam, bár fogalmam sem volt hol lehet, de azt tudtam, hogy valahol itt. Hamarosan kiértem az erdőből és kitisztult a kilátás, és egy kis faluféleséget láttam meg. Megálltam egy pillanatra és szétnéztem. Kicsit füst szagot éreztem és láttam, hogy már az épületek is régiek. Megint futni kezdtem és bementem az épületbe. Már mindenhol jártam, elég kísérteties hely volt és sötét, de nem törődtem vele, tudtam, hogy Sonny bajban van és, hogy sűrgősen segítenem kell neki. Az orromra hallgattam (xD) és arrafele mentem, ahol a füstszagot éreztem. Egy asztalt láttam meg egy faajtó előtt. Odamentem és Sonny nevét kiabáltam.* - SONNY! SONNY! ITT VAGY? - *kérdeztem és köhögni kezdtem a füst miatt. Hallottam Sonny halk igen válaszát, tudtam, hogy fulladozik, így elrúgtam onnan az asztalt és berúgtam az ajtót. Kétségbeesetten körülnéztem, de nem kellett sokáig, mert rögtön megláttam az én drága Sonnymat. Kétségbeesetten, köhögve próbált rámnézni, már alig vot ereje, fulladozott.* -Sonny! - *mondtam, odamentem hozzá és óvatosan felemeltem, majd gyorsan kifutottam vele a szobából és az épületből, majd kint megpróbáltam letenni, de ő alig tudott lábra állt így tartottam.* - Jól vagy kicsim? Mit művelt veled az a hülye, pszihopata, ribanc? - *kérdeztem aggódva és káromkodva, majd szorosan átöleltem.*