|
Témaindító hozzászólás
|
2009.10.24. 19:04 - |
|
|
A szigeten lévő hegy. Innen ered sok patak és ér.
|
|
[100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
*Utam a hegyre vitt fel.Miközben felfelé vágtáztam észrevettem két farkast és két lovat.~Furcsa hogy nem bántja őket ez a két farkas de nekem 8.~Oda mentem hozzájuk és köszöntem.Jóestét hölgyem és önnek is uram.Meghát persze a farkasoknak is.Persze csak akkor ha nem bántanak mivel úgy látom a hölgy igen levert állapotban van.Láttam egy pej mént lefelé futni úgy látom hogy verekedett az uraság vele.*mondtam majd furcsán a farkasokra néztem mivel nem nagyon bíztam bennük*
|
*Hátrapillantottam. Láttam hogy a kanca nagyon fél. Odalépkedtem melléjük.*
-nincs okod az aggodalomra, mondtam, nem bántunk. Nyugodj meg, éppen elég sok trauma ért ma. Pihenj le, mi majd őrködünk.-*mondtam és naplemente volt, már Lerriko is őrködni állt, mikor megbizonyosodott hogy semmi sem volt a bokorban.*
 |
 *Amikor Gentle ellökött egy fájdalmasat nyőgtem és megpróbáltam felállni, de összerogytam. Gentle tréfálkozott azzal kapcsolatban hogy mit csináljunk de nem találtam nevetségesnek. Amikor Nokia megérkezett, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Hát nem hagyott magamra. Harcoltak egy percig sem tartott és két farkas ugrott elő a bokorból és megtámadták Gentlet. A pej mén fenyegetőzött majd kereket oldott. Az egyik farkas felém jött és ugy megijedtem hogy köpni nyelni nem tudtam, FElpattantam és hátrálni kezdtem de megálltam mert észrevettem hogy ha még egy lépést megyek hátra lezuhanok. Csak álltam ott dermedten még azok után is hogy a farkas megigérte hogy nem bántanak, sőt védelmezni akarnak minket. Ez annyira irreális volt hogy nem mertem elhinni. Nokiához sompolyogtam és mindig mellette voltam, nehogy történjen valami. A két farkas lapulva figyelte a bokrokat és akkor ugy éreztem hogy most meghalok.*-Mi történik?-*sugtam halkan Nokiának. A mén láthatóan élvezte hogy szorosan mellette álltam de azért egy kicsit mégis arrébb léptem.*
|
*Lekefüdtem s füleimet hegyezve, szememet élesítve néztem a bokrot. Feszülten feküdtem és támadó állásba helyezkedtem el, de még fekve voltam.*
*Lerriko mellé léptem és én is ugyan így tettem. Nem tudtam mit is figyelünk pontosan, de már elég éhes voltam.*
|
*A két farkas benne volt és ennek megörültem.* - Szerintem se! - *kacsintottam a két farkasra, majd gyorsan Sharinához mentem.* - Jól vagy? Nem bántott? - *kérdeztem a remegő kancát.* - Nyugodj meg, Sharina, ez soha többé nem fog megtörténni, ígérem! - *mondtam és lefeküdtem mellé. Aztán egy félperc múlva a fejemet az ő fejéhez tettem, majd hozzádörgölödztem.*
|
-Én benne vagyok, és ahogy nézem azt a pej mént, nem nagyon fog visszatérni, hogy piszkéljon titeket.-*kacsintottam a két lóra majd leültem s Lerriko-ra néztem.*
*Hallgattam a beszélgetést, közben hegyezni kezdtem a fülemet. Hátra fordultam és egy közeli bokorra szegeztem a tekintetemet. Eléggé gyanúsnak tűnt, de nem szólaltam meg.*
|
**Megijedt tőlem és elmenekült.* - GYÁVA! A soha viszont nem látásra! - *kiáltottam utána, aztán megfordultam és Sharinához akartam menni, csakhogy láttam, hogy egy farkas odabaktat hozzá. Ekkor gyorsan elé ugrottam. A farkas azt mondta, hogy nem akarja bántani Sharinát és hogy itt volt a bizonyíték. Elég őszintének tünt, így hittem neki.* - Tényleg nem akarod bántani? - *kérdeztem tőlük, mire egy másik farkas jelent meg és felajánlotta, hogy a védelmezőink legyenek.* - Nos, mindenesetre nagyon kedvesek vagytok. Köszönjük. Mi lenne, ha hogyha én például távol lennék, valahol máshol lennék - ami nem fog megtörténni - *kacsintottam a szürke kancára* - vigyáznátok rá? - *kérdeztem őket.*
|
*Gentle ráágaskodott a lapockámra, ám mielőtt összeestem volna, gyorsan kitértem előle. Utánam ugrott ám én gyorsan kiértem előle és oldalba rugtam. Térdre esett. Ekkor felpattant és tovább küzdöttünk. Éreztem, hogy erejem teljében voltam. Gentle eme pillanatban nagy erővel nekem rontott, ettől meginogtam és a földre estem, de aztán gyorsan felpattantam és megharaptam a gonosz mént. Ekkor én is ugyanazt a technikát vetettem be, mint ő az előbb s ettől a földre borult. Ekkor megláttam, hogy két farkas nekiront* ~ de jó! ~ *gondoltam és ekkor Gentle lerázta magáról őket és oldalra ugrott.
|
*Elégedetten keltem fel a földről miután biztosan tapasztaltam hogy elkergettük a mént. Odabaktattam a kancához de a tarka mén elém ugrott.*
-Héhéhéé! Nem akarom bántani!!!*kiáltottam fel és hátrahúzótt fülekkel 3 mancson állva hátrébb húzódtam pár lépést.*
-Nem vagyok annyira lóhús imádó inkább ha lehet védek 1 lópárt életem végéig.-*modntam és elég megyzőző volt a tekintetem.*
-Itt volt a bizonyíték...*mondtam s néztem a kancát aki még mindig rémülten feküdt.*
*Testvérem mellé álltam és hallgattam mondandóját.*
-Így van, én is a hugom mellett állok.-*mondtam*
-És ha védelmezőtökké fogadtok örökké védeni fogunk minden bajtól titeket...-*mondtam és vártam a mén válaszát*
|
 *Nokia megüzente a megváltást kedvesének amitől égnek emeltem a szemem és legszivesebben hánytam volna. Nokia nekem jött, és amikor megrugta az arcomat nagyon ideges lettem. A döhtől fujtatta nekiugrottam és rugtam haraptam ahol értem de csak a lábát találtam el egyszer és miután megharapott én is megharaptam őt. Ráágaskodtam és a lapockájára dobtam az egész testsúlyomat, el is találtam de még időben kihátrált alólam mielőtt összeeshetett volna. Utánna ugrottam ő viszont gyorsan kitért előlem rámfarolt és csúnyán oldalba rugott. Térdre estem de gyorsan felpattantam és dühtől izzó szemekkel Nokia felé rohantam. A harag és a méreg mint többszáz éhes farkas marcangolt belülről és megtanultam már hogy kell az összeset kiadni magamból. Teljes sebességemmel lehajtott fejjel a mén oldalának rohantam mire az megingott és a földre borult de fölpattant és megharapott. Mielőtt reagálhattam volna ő is ugyanígy felöklelt, mint ahogy én tettem az előbb és a földre borultam. Ekkor két farkas rontott nekem gyorsan felugrottam leráztam őket magamról és oldalra ugrottam. *-Még visszatérek Nokia!-*kiálottam és mentettem az irhám amilyen gyorsan csak tudtam. Legaloppoztam a hegról, és a sűrű erdőbe vetettem magamat. Ez a két farkas bolond lenne ha engem követne ahelyett hogy megtámadja a sérült kancát.*
|
*Végre felértem a hegyre. Megláttam Gentlet azt a gonosz mént, és szeretett Sharinámat, aki reszketett a félelemtől.* - Nem, nem ez te lennél. - *mondtam gúnyosan.* - Nyugodj meg, Sharina, semmi baj nem lesz. - *kacsintottam a szürke kancának, mire ő elmosolyodott. Nagyon ideges voltam, a patáimmal a földet kapartam. Ekkor Gentle magához akart hívni, azt akarta, hogy menjek neki.* - Neked is megyek te galád mén! - *mondtam és nekirontottam Gentlenek. Mikor nekirontottam ő hirtelen felágaskodott, mire én is ugyanezt tettem. A patáim elérték a páfáját és ekkor megrugtam neki, ebben a pillanatban, Gentle pofája véres lett.* - Na, ki a Nagyfiú? - *kérdeztem tőle gúnyosan, ám ekkor hibát vétettem, mivel közben ő meg megrugta a bal elülső lábamat. Éreztem a fájdalmat, de küzdöttem tovább. Sikerült a nyakába csípnem, csak utána sajnos neki is.*
|
-Nevégre hogy ideértél... Már azthittem meg sem mented szived legkedvesebb hölgyét, és gyáván meghúzod magad valahol... Elvére ez volnál te...-*szidtam egy gúnyos vigyorral az épp felérő mént, és Sharinára néztem.*-Szurkolj a hercegednek, mert h nem nyer, nem leszek rest lelöknitége onnan...-*böktem a szirt felé és még mindíg az a söté, gonosz, gúnyos vigyor terült el az arcomon mint eddig. Végigmértem az előttem álló idegességtől fújtató ménen, majd a bokrokban megesett a szemem egy villanó szempáron de elkaptam a tekintetem és még szélesebbre tártam a vigyort az arcomon.*~Ez izgalmasabb lesz mint gondoltam volna...~*mondtam magamban jelét sem adva hogy láttam volna akármit is és támadó állást vettem fel.*-Gyere Nagyfiú!!! Gyere nekem! Úgy sem sikerül majd visszaszerezned Sharinát!-*kiáltottam kihívóan Nokia felé, és egy eszelős gonosz vigyorral behajlított nyakkal vártam hogy Nokia megtegye az első lépést. Nem is kellett sokat várnom, Nokia nem gondolkozott sokat. |
*Felértem. Egy tarka mént egy pejt és egy szürkés kancát láttam meg. A kanca ramaty állpotban volt, de ez nekem pont jól jött volna hogy megtámadhassam. De inkább vártam és egy bokorból néztem, mi fog kisülni ebből.*
|
*Amikor már a tisztáson voltam hirtelen megálltam.* - Gyerünk Nokia! - *suttogtam magamnak és egy erőteljes ágaskodást csináltam. Majd hirtelen elkezdtem vágtázni és blokkolni. Kiakartam adni minden feszültségem, ám ez meglehetősen nehéz volt. Sokáig, majd 1 óra hosszát edzettem. Ekkor elindultam. Egyszer csak látom, hogy hol is van az a hegy? Pont a tisztás mellett.* - Jövök Sharina! - *kiáltottam és ügetésben elindultam. Mikor már a hegy lábánál tartottam, felnéztem a szirtre és megláttam egy pej és szürke lovat.* - Ott vannak. - *mondtam és újból nekiindultam. A hegy meglehetősen sziklás volt és veszélyes is, de azért felküzdöttem magam a hegytetőre.*
|
*Sharina néhányszor megcsúszott a sziklás emelkedőn amit egy egy csípéssel jutalmaztam majd mikor felértünk egy kis lökés is elég volt hogy a teljességel kimerült kanca elterüljön a földön.*-Ó ne haragudj...-*mondtam semmi átéléssel a hangomban. * -Nokia nem lesz képes megmenteni téged... Lent fogod végezni a tengerben. Ne aggódj meg sem érzed majd... -*mondtam egy gúnyos mosollyal és egy futó pillantást vetettem a mélybe majd ujra a kancához léptem.*-Nah mivel töltsük az időt amig a herceged vissza nem tér?-*vetettem fel gúnyosan a kérdést. Amikor azt válaszolta hogy ne is álmodozzak a dologról elnevettem magam.*-Ha akarok valamit azt meg is kapom. Ám e kellemes időtöltés eég fárasztó is ugyhogy nem engedhetem meg magamnak.-*mondtam vigyorogva és körbenéztem. A hegy ezen pontjáról az egész szigetet be lehetett látni.*-Hol van a kedvenc barátom?-*tünődtem el egy halvány mosollyal.* |
*Itt, a hegyekben száguldoztam.Mivel itt magasan voltam, eléggé nagy széllökések voltak.Inkább elmentem és arrébb álltam.Nagyon nem tudtam merre megyek, de még mindig vágtattam.Kerestem az igazit...Hát..Itt nem találtam meg!*
Folyt.Köv: A ménes nagy legelője |
 *Ez a tündéri mosoly mindent megért. Hé nagyfiú miket gondolsz?*hesegettem el a gondolataim, mert mintha teljesen megváltozak volna. Na mindeggy, nem is érdekel. Győztem meg magam.-Itt nőttem fel, tudom hol van.*mondtam, éséletem talán első igazi mosolya domborodott arcomon.Furcsa érzés volt, olyan meleg, bizsergető.
//Folyt. köv. Délii Tengerpart.// |
-Köszönöm...-*mondtam és egy halvány mosolyt varázsoltam a képemre, és ezúttal nem kockáztattam meg egy ujjab repülést, ugyhogy mindnégy lábammal a földön lépkedtem lefelé, ahol a hegy védett a szél elől.Egy halk dörgést hozott a szél, először azt hittem a ygomrom de rájöttem hogy egész más. Megéreztem az eső felszabaditó illatát, és ez erőt adott ugyhogy nagyobbra emeltem a lábam minden lépésnel.NEm tehettem róla. Ha nem ugrálhattam akkor megőrültem. Talán tényleg hiperaktív lennék?*-Menjünk a partra!!Nincs messze innen...-*mondtam vigyorogva és vártam mit válaszol Pain.*
//Folyt köv. Déli tengerpart//
|
*Vitani a tőle megszokott vitalitással követett engem, vagyis jött utánam, nem követett. Helyesbítettem magam, majd Vitani mellettem termett.Szilárdan lépkedtem, majd arra lettem figyelmes, hogy Vitani lemaradt, de nem igazán foglalkoztam vele. Ekkor megtörtént a baj. Egy óvatlan szökellés közepedte jött egy szellő, és Vitanit oldalon verte. Amilyen gyorsan csak tudtam, utána kaptam. Éppen hogy csak a grabancát sikerült elkapnom, és visszahúznom.Kissé morcos tekintettel néztem rá, de amint láttam szemében a csalódást, és a fájdalmat, én is megenyhültem...egy kicsit.-Bocs. Ha fájt.*mondtam kissé ridegen, majd mellé álltam, hogy kicsit felfogjam előle ezeket a hatalmas széllökéseket, amelyek ellen néha nekem is küzdenem kellett. |
[100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Amikor Gentle ellökött egy fájdalmasat nyőgtem és megpróbáltam felállni, de összerogytam. Gentle tréfálkozott azzal kapcsolatban hogy mit csináljunk de nem találtam nevetségesnek. Amikor Nokia megérkezett, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Hát nem hagyott magamra. Harcoltak egy percig sem tartott és két farkas ugrott elő a bokorból és megtámadták Gentlet. A pej mén fenyegetőzött majd kereket oldott. Az egyik farkas felém jött és ugy megijedtem hogy köpni nyelni nem tudtam, FElpattantam és hátrálni kezdtem de megálltam mert észrevettem hogy ha még egy lépést megyek hátra lezuhanok. Csak álltam ott dermedten még azok után is hogy a farkas megigérte hogy nem bántanak, sőt védelmezni akarnak minket. Ez annyira irreális volt hogy nem mertem elhinni. Nokiához sompolyogtam és mindig mellette voltam, nehogy történjen valami. A két farkas lapulva figyelte a bokrokat és akkor ugy éreztem hogy most meghalok.*-Mi történik?-*sugtam halkan Nokiának. A mén láthatóan élvezte hogy szorosan mellette álltam de azért egy kicsit mégis arrébb léptem.*
*Nokia megüzente a megváltást kedvesének amitől égnek emeltem a szemem és legszivesebben hánytam volna. Nokia nekem jött, és amikor megrugta az arcomat nagyon ideges lettem. A döhtől fujtatta nekiugrottam és rugtam haraptam ahol értem de csak a lábát találtam el egyszer és miután megharapott én is megharaptam őt. Ráágaskodtam és a lapockájára dobtam az egész testsúlyomat, el is találtam de még időben kihátrált alólam mielőtt összeeshetett volna. Utánna ugrottam ő viszont gyorsan kitért előlem rámfarolt és csúnyán oldalba rugott. Térdre estem de gyorsan felpattantam és dühtől izzó szemekkel Nokia felé rohantam. A harag és a méreg mint többszáz éhes farkas marcangolt belülről és megtanultam már hogy kell az összeset kiadni magamból. Teljes sebességemmel lehajtott fejjel a mén oldalának rohantam mire az megingott és a földre borult de fölpattant és megharapott. Mielőtt reagálhattam volna ő is ugyanígy felöklelt, mint ahogy én tettem az előbb és a földre borultam. Ekkor két farkas rontott nekem gyorsan felugrottam leráztam őket magamról és oldalra ugrottam. *-Még visszatérek Nokia!-*kiálottam és mentettem az irhám amilyen gyorsan csak tudtam. Legaloppoztam a hegról, és a sűrű erdőbe vetettem magamat. Ez a két farkas bolond lenne ha engem követne ahelyett hogy megtámadja a sérült kancát.*
*Ez a tündéri mosoly mindent megért. Hé nagyfiú miket gondolsz?*hesegettem el a gondolataim, mert mintha teljesen megváltozak volna. Na mindeggy, nem is érdekel. Győztem meg magam.-Itt nőttem fel, tudom hol van.*mondtam, éséletem talán első igazi mosolya domborodott arcomon.Furcsa érzés volt, olyan meleg, bizsergető.